Szavakkal a lélekért

Balberie

Példaképnek lenni önazonosság nélkül

2019. október 28. - Balberie

photo-1515463626042-123ab67dcaa7.jpg

Mielött belekezdenék az írásomba fontosnak tartom megjegyezni, hogy az itt leírtak a saját tapasztalataim és meglátásaim tükrözik. Nem jelenti azt, hogy ez az egyetlen igazság vagy, hogy nem tévedhetek. Viszont a saját meglátásaim alapján érdekesnek találtom a gondolatot annyira, hogy írjak róla, ezzel is talán egy beszélgetést vagy vitát generálva, amivel talán jobban megérthetem/megérthetjük azt a szempontot, amit én képviselek mind magamnak és azoknak, akik azonosulni tudnak vele. 

Szóval az utóbbi időben több olyan emberre is akadtam, akik erőt, magabiztosságot, önszeretetet hirdetnek önazonosság nélkül. A legtöbben elhiszik, mert sokan küzdünk önértékelési problémával, ami teljesen rendben van hiszen az élet a tanulásról és a fejlődésről szól. Nem baj, ha nem veri a plafont az önbizalmunk és kételkedünk önmagunkban. Meg lehet tanulni szeretni önmagunkat és ez egy folyamat, de azt amikor valaki úgy akarja megtanulni szeretni magát, hogy nyilvánosan hirdeti, hogy ő mennyire boldog és mennyire elfogadja magát azt én személy szerint nem tudom befogadni.
Hihetetlenül ártalmasnak tartom, hiszen sok emberről ránézésre meglehetne mondani némi tapasztalattal a hátunk mögött, hogy nem önazonos. Ebbe a kategóriába nagyon sok mindenki beletartozik. 

Önszeretetet hirdetni valós alap nélkül nagyon ártalmas. Leginkább azért, mert attól, hogy elkezdem a tükörbe mondani magamnak, hogy szeretem magam, illetve magamnak és másoknak azt hirdetem, hogy én mennyire boldog vagyok azzal hazudok önmagamnak. Talán, ha elég sokat mondjuk akkor elhisszük és önmagunk megtévesztésének áldozatai leszünk, ami veszélyes, mert ebből az álomból nehéz felébredni és bizony baromira fáj felismerni. De az egy dolog, hogy mit teszünk önmagunkkal. Engem nagyon is zavar, hogy ezek az emberek nem csak önmagukat áltatják, hanem MÁSOKAT IS. 
Senkinek sincs joga ezt tenni a másikkal és nagyon igazsságtalan mások sebezhetőségével játszani a saját hiteltelenségünk miatt. Nagyon zavar, hogy olyan emberek játszanak  mások érzéseivel és törékenységével, akik maguk sincsenek rendben. A legzavaróbb, hogy ezt mind úgy teszik, hogy észre sem veszik. Igyekszem ítéletmentes lenni, hiszen valószínű a legtöbben ezt nem szándékosan teszik. 
Pedig egyébként egyáltalán semmi probléma azzal, ha valaki nincs rendben. Nem kell úgy tenni, mintha minden okés lenne. Mindenki küzd problémákkal a saját szintjén független attól, hogy kinek mekkora és milyen problémája van. Természetesen ez egyénileg változik. 

Nem kell eljátszani, hogy jól vagyunk, ha egyszer nem. Én azt tapasztaltam, hogyha őszintén elmondjuk a problémánk a legtöbben nem tudnak mihez kezdeni vele és mit reagálni rá. Sokan érzik úgy, hogy segíteniük kell. Nem kell. Az is rendben van, ha nem tudunk mit mondani a másiknak, hogy jobban érezze magát. Talán csak pusztán azzal, hogy odafigyelünk és meghallgatjuk a másikat óriásit segíthetünk. Nem tudjuk és nem is szabad a másik problémáját átvennünk. Mindenkinek maga kell megtalálnia a megoldást a saját életére. Viszont kellő odafigyeléssel és bátorítással is sokat segíthetünk. 

Szeretni megtanulni önmagunkat pedig sokszor hosszú évek kitartó munkája. Én évek óta dolgozom rajta és vannak napok, amikor jobban megy és vannak, amikor kevésbé. Ez is rendben van. Nincs két egyforma nap az életünkbe, így meglepő is lenne, ha ugyanúgy éreznénk mindennap. Számomra az a lényeg, hogy én dolgozom rajta és keresem a megoldást, hogy mitől leszek önazonos és hogyan tudom szeretni önmagam. Nem véletlen említettem ezt a két fogalmat egy mondatban. Számomra az önazonosság az önszeretet egyik formája és eszköze. Én így tanulom önmagam szeretni.
Felismerni és megismerkedni önmagammal igazán, tiszta szívből. Megismerni mindent, azt amire büszke vagyok és azt amit legszívesebben eltitkolnék nem csak mások, hanem magam elött is. Az önazonossághoz számomra az őszinteségen keresztül vezet az út. Itt első sorban nem a másokkal való őszinteségre gondolok, hanem sokkal inkább az önmagunkkal valóra. Amikor megtisztelem önmagam azzal, hogy őszinte vagyok, akkor is ha fáj, mert ha valaki, akkor legalább én tudjak már arról, ha hazudok önmagamnak. Ez is egy folyamat, hiszen mint említettem sokszor idő mire felismeri az ember, hogy önámításban él. Ez is a tanulás és a fejlődés része. Ettől csak emberibbek leszünk.
Teljesen rendben van, ha nem ott tartunk ahol szeretnénk. A lényeg, hogy fejlődünk és merünk változtatni ott, ahol igazán szükségünk van rá. Illetve, hogy elég bátrak és felnőttek vagyunk beismerni másoknak és magunknak azt, amikor hazudtunk, hibáztunk. 

Az önszeretethez vezető út nem egyszerű és sokszor sokáig tart. Ebbe a szeretetbe az is beletartozik, hogy szeretjük és elfogadjuk magunkat minden tökéletlenségünkkel együtt. Elfogadjuk, hogy úgy is elég jók vagyunk, ha nem vagyunk tökéletesek. Viszont ámítani és hazudni másoknak egy valótlan szeretetre alapozva hatalmas felelősség. 

A bejegyzés trackback címe:

https://balberie.blog.hu/api/trackback/id/tr9015250620