Balberie

Balberie

Döntéseinkben rejlő kétségeink

2020. február 12. - Balberie

photo-1516824600626-47a22f894aff.jpg

Egy kellemes napsütéses tavaszi napon Inez a szokásos rutint követve indul el a gyerekekért az óvodába. Gondolatban már a vacsorához szükséges alapanyagokat állítja össze. Kissé ideges, mert nem volt ideje óvoda elött bevásárolni, úgyhogy ezt is a gyerekekkel kell megoldani, ami szintén nem egyszerű feladat. Az ilyen alkalmakra mindig stratégiát épít, mert tudja, hogy az édességek szétszórtan és rafináltan vannak elhelyezve a boltokban. Az óvodába érve a gyerekek már izgatottan várják édesanyjukat. Hazafelé lelkesen mesélik aznapi élményeiket, ahogy a barátaikkal fogócskáztak és azt is, ahogy egy másik gyerek összefirkálta az újonnan kapott szinezőjüket. Melyet az óvónéni csak egy szimpla 'Nem szabad.'-dal intézett el. 
Mindeközben Inez figyelme egy közeli étterem teraszára irányul, egy ott ülő feltehetően korai 30as éveiben járó nőre. Nagyjából hasonló korban lehetnek. Irigykedve figyeli a stílusos és üzleti megjelenését, ami alapján magasabb pozícióban dolgozhat. Látszólag egyedül van, ám mégsem tűnik úgy, hogy őt ezt zavarná. Mint örök romantikus alkat Inez is ezer éve vágyakozik abba az étterembe, de párja hajhatatlan mondván ő jobban szereti az otthoni ételeket és különben sem engedhetik meg maguknak ezt a luxust. Inez vágyakozva figyeli a stílusos nőt az étterem teraszán. Gondolatban már messze jár az izgalmas óvodai meséktől. Túl az otthoni teendőkön, túl a vacsora alapanyagjain vagy a bevásárlás kihívásain. A múltban jár 10 évvel ezelött. 
Valahogy mindig is magától értetődőnek tűnt számára az anyaság gondolata és a családalapítás. Egészen idáig tulajdonképpen alig fordult meg a fejében, hogy akár más életet is élhetne. Természetes volt, hogy ő ezt akarja. De ma elnézve ezt a látszólag sikeres nőt abban a stílusos és drága étteremben, elindult benne valami. A kétség apró szikrája. Hirtelen behasított a tudatába a felismerés, hogy talán mégsem azt az életet éli, amit valójában szeretett volna. Soha nem állt meg és gondolkozott el mélyebben azon, hogy ő mit akar. Az életében minden adott volt. A neve, amit édesanyja után kapott. A tradicionális családi légkör és a szokásaik. A szülői minta, amit látott gyerekként. A közösség és minden vele járó értékrend. Ebben nőtt fel és mindig ezt látta. Tulajdonképpen soha sem merült fel benne a gondolat, hogy másképp élje az életét. Soha nem gondolt arra, mert az ő szülei sem gondoltak arra, hogy élhetnének egy olyan életet, ahol beteljesíthetik önmagukat. Egy életet, ahol lelhetnek örömöt és önbeteljesedést a szakmájukban. Egy munkát, ahova nem azért járnak, mert muszáj fizetni a számlákat, hanem azért mert szeretik a légkört, a kollegákat és maga a szakmát is, amit csinálnak. 

Azok a minták, amiket a generációk hordoznak magukban változnak. Minden szülő másként látja gyermekét és azokat az értékeket, amik szerint él. Minden generációban vannak eltérések és változások. Ez rendben is van, hiszen ez a társadalom mozgató rugója és az, hogy már nem a középkorban élünk. Ahogy a társadalom, úgy változik együtt vele a világ. Ez az a fejlődés, ami minden generációnak más lehetőségeket kínál. Inez egy pillanatra életében először megáll és elgondolkozik, talán azok a hatások, amik a szüleit és nagyszüleit érték mára megváltoztak. Azok a hatások, amik akkor érték a társadalmat más döntéseket szültek, mint azok melyek szerint a mai társadalom él. Egy pillanatra eszébe jut, hogy lehetett volna másként. Élhetett volna máshogy. Dönthetett volna máksént. Gondolatait gyermekei kacagása szakítja félbe. Lepillantva rájuk már nem számít mi volt és hogy volt. A jelen számít és a gyermekei kacagása. 

Eközben a túloldalon az étterem teraszán Alíz, a stílusos fiatal nő gondolatait gyerekek kacagása töri meg. Ekkor figyel fel először az elötte fekvő üzleti tervből megpillantva a túl oldalon sétáló édesanyát gyermekeivel. Furcsán idegen zaj ez számára, de mégis melengető érzéssel tölti meg. Hirtelen kizökkenti őt egy percre az üzleti világból vissza a gyermekkorába. Amikor még ő maga is testvérével és édesanyjával sétált haza az óvodából. Eszébejut a nyugodt, békés és teljesen átlagos gyermekkora. Szülei híve voltak a hagyományőrzésnek és ő maga sem bánta soha. Megnyugtató volt a kiszámítható és mégis számtalan izgalmat rejtett magában az, hogy mindig volt valami, amit várhat. Tudta mi fog majd történni. Nem voltak meglepetések és ettől biztonságban érezte magát. 
Édesanyja fiatalon alapított családot akárcsak nővére. Alíz maga is a család fontosságára lett nevelve, ami önmagában nem túl sokat változott azóta sem, ám gimnáziumban valami mégis megváltozott benne. A varázslatos és boldog gyerekkora ellenére mégis úgy döntött, hogy ő az önmaga boldogságát helyezi előtérbe. A tradicionális nevelés ellenére mégis úgy döntött, hogy megszakítja a hagyományt. Ott volt benne a vágy, hogy egy olyan életet éljen, ahol nem azért jár dolgozni, mert muszáj és meg kell élni valamiből. Nem akart úgy élni, mint a felnőttek, akiket ismert maga körül. Olyan életre vágyott, ahol lehet boldog és beteljesítheti önmagát szakmájában és magánéletében egyaránt. Habár boldog, mert szabad és kötöttségektől mentes életet él, ráadásul egy olyan szakmában dolgozik, amiben sikeres és elismert. Ám mégis a látszólagosan boldog családot elnézve eltöpreng azon, hogy vajon a megfelelő életet választotta-e. Egy pillanatra elönti az anyaság iránti vágya. Elöntik az emlékek a boldog gyerekkoráról és arról, hogy talán úgy is boldogan élhetne. Családanyaként a gyerekeivel, akárcsak az édesanya az út túloldalán. A benne rejlő belső konfliktusnak helyt adva felmerülnek benne a kérdések. Vajon milyen szülő lenne? Vajon ő is tradícionális nevelésben részesítené a gyerekeit vagy inkább egy reformatívabb utat választana? Gondolatait telefonjának csörgése zavarja meg. Egy kollegája hívása, aki ismét Alíz szakmai véleményét kéri ki. Ekkor elmosolyodik hiszen tizen évekkel ezelőtt volt egy álma. Egy álma, hogy önmagát válassza és azt, hogy egy olyan életet élhessen, ahol nem csak a hétvégéknek és szabadságoknak él, hanem a hétköznapoknak is. 

Életünk során számtalan alkalommal nyílik lehetőségünk döntéseket hozni, később aztán ennek megfelelően élni és vállalni a vele járó feladatokat. Nem létezik jó vagy rossz döntés, csak döntés. Jogunkban áll szabadon dönteni, ám minden döntés magában hordozza a kétségeket. Talán részben azért, mert jól szeretnénk dönteni. De ez megint csak egy illúzió. Bárhogy döntünk mindig van valami, ami elbizonytalanít bennünket arról, hogy jól döntöttünk-e. Ez természetes. Akárcsak Inez és Alíz, mi is megállunk néha egy-egy pillanatra megpillantva egy idegent és elgondolkodva, hogy jobb lett volna-e az életünk, ha másként döntünk. De a pillanat tovaszáll és tovább haladunk a hétköznapjainkban. Bár a kétség továbbra is ott szunnyad. Talán csak egy kiút van a kétségeink rengetegjéből. Az, ha hiszünk önmagunkban. Abban, hogy az adott pillanatban mindig úgy döntünk/döntöttünk, ahogy az a legjobbnak bizonyul(t) számunkra. Minden döntés következményekkel jár és gyakran bizonyos áldozatok megkövetelésével. Talán csak arra van szükségünk, hogy a belső hangunkra figyeljünk. Egy belső hangra, ami boldogságunk felé navigálna, ha mi azt szabadon engednénk. 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://balberie.blog.hu/api/trackback/id/tr4915470050

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása