Egy újabb év és egy újabb szüreti bál. Egész napos ivászat terheli a helyi nép táskás szemeit pedig még csak este 10-et se ütött az óra. Meglásd, ha éjfélt üt a varázs elillan és a hintóból tök lesz, bár meglehet addigra tök mindegy. Egerek húzzák, majd az igát és Morzsiból lesz az inas. Szép báli ruhád már csak némi szakadt rongy, és  csupán néhány szál cérna tartja össze, ahogy te is csak egy hajszálra vagy a teljes összeomlástól. Némi szerencsével csak a cipőd hagyod el, a méltóságod nem. Bár, ha éjfélt üt az óra kezdődik az igazi móka. Bárkiből lehet szőke herceg vagy királykisasszony. Habár éjfélkor a bűbáj elszáll, mégis egy teljesen új varázslat száll az egyébként csendes kis falura, a káprázat. Ez már nem a tündérkeresztanya szorgos és gondos munkája, sokkal inkább boszorkányság és némi bájital agyafúrt trükkje.
Éjfélt üt az óra és a vágyak fokozódnak, talán köszönhetően a kissé alkoholtól megfertőződött feromonoknak, Hamupipőkét sem érdekli már se a varázslat, se az üvegcipellő, csak a bárpultnál támolygó derűs lovag. Hősnőnk hercege már csak füstbement terv üvegcipő ide vagy oda, így már csak néhány szorgos legény és a bárpultnál támolygó, de még két talpon álló derüs lovag maradt. Bátor és kacér léptekkel vonszolja magát és borát a bárpulthoz némi pihenővel megtoldva a táncparketten át megtett fárasztó utat. Szerencsés kiválasztott lovagunk örvendezve látja sikerét a már kettőnek vélt bájos Pipőkék láttán, melyet puszta sármjának tud be. Néhány félresikerült mondat után párosunk a táncparkett felé véve az irányt hagyják maguk mögött a sikertelen párbeszédüket gondolván, hogy talán az hatásosabb lesz. Néhány sürgés és forgás után elégedetten veszik észre, hogy bizony ez mostmár jobban megy nekik, mint az egyenesen járás. Gondolják ők. A körlöttük táncolók próbálják kiszakítani magukat szomszédaik szenvedélyes markolatából, mely már sokkal inkább hasonlít a talajtornához, mint egy versenytánchoz. 
Pipő és lovagja csókkal pecsételik meg románcukat, melyet a táncparkett gonosz ölelése ellenére is sikeresen nyélbe ütöttek. E bormámoros pillanat elszakíthatatlannak tűnő szálként fonódik párosunk köré teljesen megrészegítve őket a szerelem csodálatos káprázatátől. Ám, mint minden káprázat ez is véget ér néhány csipkebokor karcos ölelésében, vadul kijózanítva őket szerelmük fagyos lehelletében. 
Így történt hát, hogy Hamupipőke bizony ebben a bálban is cipő és méltóság nélkül távozik. De sebaj, mert lesz még bál és legényke is egy újabb mámoros éjszakán.