Balberie

Balberie


Döntéseinkben rejlő kétségeink

2020. február 12. - Balberie

photo-1516824600626-47a22f894aff.jpg

Egy kellemes napsütéses tavaszi napon Inez a szokásos rutint követve indul el a gyerekekért az óvodába. Gondolatban már a vacsorához szükséges alapanyagokat állítja össze. Kissé ideges, mert nem volt ideje óvoda elött bevásárolni, úgyhogy ezt is a gyerekekkel kell megoldani, ami szintén nem egyszerű feladat. Az ilyen alkalmakra mindig stratégiát épít, mert tudja, hogy az édességek szétszórtan és rafináltan vannak elhelyezve a boltokban. Az óvodába érve a gyerekek már izgatottan várják édesanyjukat. Hazafelé lelkesen mesélik aznapi élményeiket, ahogy a barátaikkal fogócskáztak és azt is, ahogy egy másik gyerek összefirkálta az újonnan kapott szinezőjüket. Melyet az óvónéni csak egy szimpla 'Nem szabad.'-dal intézett el. 
Mindeközben Inez figyelme egy közeli étterem teraszára irányul, egy ott ülő feltehetően korai 30as éveiben járó nőre. Nagyjából hasonló korban lehetnek. Irigykedve figyeli a stílusos és üzleti megjelenését, ami alapján magasabb pozícióban dolgozhat. Látszólag egyedül van, ám mégsem tűnik úgy, hogy őt ezt zavarná. Mint örök romantikus alkat Inez is ezer éve vágyakozik abba az étterembe, de párja hajhatatlan mondván ő jobban szereti az otthoni ételeket és különben sem engedhetik meg maguknak ezt a luxust. Inez vágyakozva figyeli a stílusos nőt az étterem teraszán. Gondolatban már messze jár az izgalmas óvodai meséktől. Túl az otthoni teendőkön, túl a vacsora alapanyagjain vagy a bevásárlás kihívásain. A múltban jár 10 évvel ezelött. 
Valahogy mindig is magától értetődőnek tűnt számára az anyaság gondolata és a családalapítás. Egészen idáig tulajdonképpen alig fordult meg a fejében, hogy akár más életet is élhetne. Természetes volt, hogy ő ezt akarja. De ma elnézve ezt a látszólag sikeres nőt abban a stílusos és drága étteremben, elindult benne valami. A kétség apró szikrája. Hirtelen behasított a tudatába a felismerés, hogy talán mégsem azt az életet éli, amit valójában szeretett volna. Soha nem állt meg és gondolkozott el mélyebben azon, hogy ő mit akar. Az életében minden adott volt. A neve, amit édesanyja után kapott. A tradicionális családi légkör és a szokásaik. A szülői minta, amit látott gyerekként. A közösség és minden vele járó értékrend. Ebben nőtt fel és mindig ezt látta. Tulajdonképpen soha sem merült fel benne a gondolat, hogy másképp élje az életét. Soha nem gondolt arra, mert az ő szülei sem gondoltak arra, hogy élhetnének egy olyan életet, ahol beteljesíthetik önmagukat. Egy életet, ahol lelhetnek örömöt és önbeteljesedést a szakmájukban. Egy munkát, ahova nem azért járnak, mert muszáj fizetni a számlákat, hanem azért mert szeretik a légkört, a kollegákat és maga a szakmát is, amit csinálnak. 

Azok a minták, amiket a generációk hordoznak magukban változnak. Minden szülő másként látja gyermekét és azokat az értékeket, amik szerint él. Minden generációban vannak eltérések és változások. Ez rendben is van, hiszen ez a társadalom mozgató rugója és az, hogy már nem a középkorban élünk. Ahogy a társadalom, úgy változik együtt vele a világ. Ez az a fejlődés, ami minden generációnak más lehetőségeket kínál. Inez egy pillanatra életében először megáll és elgondolkozik, talán azok a hatások, amik a szüleit és nagyszüleit érték mára megváltoztak. Azok a hatások, amik akkor érték a társadalmat más döntéseket szültek, mint azok melyek szerint a mai társadalom él. Egy pillanatra eszébe jut, hogy lehetett volna másként. Élhetett volna máshogy. Dönthetett volna máksént. Gondolatait gyermekei kacagása szakítja félbe. Lepillantva rájuk már nem számít mi volt és hogy volt. A jelen számít és a gyermekei kacagása. 

Eközben a túloldalon az étterem teraszán Alíz, a stílusos fiatal nő gondolatait gyerekek kacagása töri meg. Ekkor figyel fel először az elötte fekvő üzleti tervből megpillantva a túl oldalon sétáló édesanyát gyermekeivel. Furcsán idegen zaj ez számára, de mégis melengető érzéssel tölti meg. Hirtelen kizökkenti őt egy percre az üzleti világból vissza a gyermekkorába. Amikor még ő maga is testvérével és édesanyjával sétált haza az óvodából. Eszébejut a nyugodt, békés és teljesen átlagos gyermekkora. Szülei híve voltak a hagyományőrzésnek és ő maga sem bánta soha. Megnyugtató volt a kiszámítható és mégis számtalan izgalmat rejtett magában az, hogy mindig volt valami, amit várhat. Tudta mi fog majd történni. Nem voltak meglepetések és ettől biztonságban érezte magát. 
Édesanyja fiatalon alapított családot akárcsak nővére. Alíz maga is a család fontosságára lett nevelve, ami önmagában nem túl sokat változott azóta sem, ám gimnáziumban valami mégis megváltozott benne. A varázslatos és boldog gyerekkora ellenére mégis úgy döntött, hogy ő az önmaga boldogságát helyezi előtérbe. A tradicionális nevelés ellenére mégis úgy döntött, hogy megszakítja a hagyományt. Ott volt benne a vágy, hogy egy olyan életet éljen, ahol nem azért jár dolgozni, mert muszáj és meg kell élni valamiből. Nem akart úgy élni, mint a felnőttek, akiket ismert maga körül. Olyan életre vágyott, ahol lehet boldog és beteljesítheti önmagát szakmájában és magánéletében egyaránt. Habár boldog, mert szabad és kötöttségektől mentes életet él, ráadásul egy olyan szakmában dolgozik, amiben sikeres és elismert. Ám mégis a látszólagosan boldog családot elnézve eltöpreng azon, hogy vajon a megfelelő életet választotta-e. Egy pillanatra elönti az anyaság iránti vágya. Elöntik az emlékek a boldog gyerekkoráról és arról, hogy talán úgy is boldogan élhetne. Családanyaként a gyerekeivel, akárcsak az édesanya az út túloldalán. A benne rejlő belső konfliktusnak helyt adva felmerülnek benne a kérdések. Vajon milyen szülő lenne? Vajon ő is tradícionális nevelésben részesítené a gyerekeit vagy inkább egy reformatívabb utat választana? Gondolatait telefonjának csörgése zavarja meg. Egy kollegája hívása, aki ismét Alíz szakmai véleményét kéri ki. Ekkor elmosolyodik hiszen tizen évekkel ezelőtt volt egy álma. Egy álma, hogy önmagát válassza és azt, hogy egy olyan életet élhessen, ahol nem csak a hétvégéknek és szabadságoknak él, hanem a hétköznapoknak is. 

Életünk során számtalan alkalommal nyílik lehetőségünk döntéseket hozni, később aztán ennek megfelelően élni és vállalni a vele járó feladatokat. Nem létezik jó vagy rossz döntés, csak döntés. Jogunkban áll szabadon dönteni, ám minden döntés magában hordozza a kétségeket. Talán részben azért, mert jól szeretnénk dönteni. De ez megint csak egy illúzió. Bárhogy döntünk mindig van valami, ami elbizonytalanít bennünket arról, hogy jól döntöttünk-e. Ez természetes. Akárcsak Inez és Alíz, mi is megállunk néha egy-egy pillanatra megpillantva egy idegent és elgondolkodva, hogy jobb lett volna-e az életünk, ha másként döntünk. De a pillanat tovaszáll és tovább haladunk a hétköznapjainkban. Bár a kétség továbbra is ott szunnyad. Talán csak egy kiút van a kétségeink rengetegjéből. Az, ha hiszünk önmagunkban. Abban, hogy az adott pillanatban mindig úgy döntünk/döntöttünk, ahogy az a legjobbnak bizonyul(t) számunkra. Minden döntés következményekkel jár és gyakran bizonyos áldozatok megkövetelésével. Talán csak arra van szükségünk, hogy a belső hangunkra figyeljünk. Egy belső hangra, ami boldogságunk felé navigálna, ha mi azt szabadon engednénk. 

 

A fény és a sötétség legendája

astronomy-1866822_1920.jpg

Ezekre a korán sötétedő téli estékre elhoztam nektek 'Korra legendája' meséből Raava és Vaatu történetét . Korra legendája az Avatár történet folytatása és az avatár minőségről szól. Egy olyan világról, ahol egy-egy népcsoport egy-egy elemnek a mestere. Van a törzs, aki a víz ura azaz olyan képességekkel bír, amivel tudja a vizet irányítani, 'hajlítani', ha ragaszkodni szeretnék a szó szerinti fordításhoz. Emellett van a tűz, a föld s a levegő. Mivel minden törzs más elem mestere, így széthúzás alakult ki a törzsek között, ezért az Avatár, aki minden elem mestere, részben azt a célt szolgálja, hogy békét és harmóniát teremtsen a törzsek között. 

Wan története - Az első avatár
A mese szerint az első Avatár születéséhez Raava és Vaatu köthető. Ahhoz, hogy eltudjam mesélni az ő történetüket fontos felvázolni az Avatár történetét. Az ő története több évezredre nyúlik vissza és egy Wan nevű emberhez kötődik. 
A történet alapján 4 várost, 4 oroszlánteknős örzött, és mindegyik a 4 elem egyikének a mestere volt. A városon kívül pedig különböző lények, azaz szellemek, éltek, akik a világok között szabadon jártak-keltek. Amikor egy kijelölt csoport vadászni indult, mindig meglátogatták a várost őrző oroszlánteknőst, hogy megajándékozza őket a vadászat idejére egy elem irányításának képességével. Ám minden vadászat végével ezt a képességet vissza kellett szolgáltatniuk az oroszlánteknősnek. 
Wan egy alkalommal csatlakozott a vadászokhoz, úgy tett mintha visszahátrálna a vadászat során, hogy megtarthassa a szerzett képességet annak érdekében, hogy családjának és a városban élő szegényeknek segíthessen. Elkapták és bár a teknős elé vitték, az Wan kérésére megengedte, hogy megtartsa a képességét, de száműzték őt a városból. Ezáltal arra kényszerítették, hogy az erdő szellemeivel éljen, akik nem tűrték az emberek jelenlétét. Ám Wan mégis sikeresen kötött barátságot velük és békében éltek egymás jelenlétében. A szellemek hatására Wan úgy döntött meglátogatja a többi várost, annak reményében, hogy valamelyik majd befogadja. 

Raava és Vaatu története - Fény és sötétség 
Így érkeztünk el Raava és Vaatu történetéhez. A lebegő város felé tartva találkozott Wan Raava és Vaatuval először. Nem ismerve őket, arra lett figyelmes, hogy az erdő szellemei menekülnek egy óriási harc elől, amit két erőteljes szellem között zajlott. Raava óva intette Want, hogy távozzon és hagyja őket békén. Vaatu viszont megtévesztve Want elhitette vele, hogy Raava fogva tartja őt akarata ellenére. Így Wan a tűz képességével szétválasztotta a két lényt, így rászabadítva a káoszt és sötétséget a világra. Raava a fény és Vaatu a sötétség szellemének bírkózása tartotta egyben és harmóniában a világot addig a napig. Ezzel biztosítva az egyensúlyt, hogy a sötétség nem uralkodik el a világban. Raava figyelmeztette, hogy maradjon ki ebből és hagyja, hogy ő helyre hozza amit Wan tett. Főhősünk újra a lebegő városban találkozott Raava és Vaatuval, amikor Vaatu felülemelkedett Raavan és ő nem tudta fogva tartani többé a sötétséget, mert ahogy Vaatu káoszt szabadított a világra, ő azzal erőt nyert és ezáltal Raava fokozatosan veszített az erejéből. Azaz, ahogy Vaatu ereje nő, úgy csökken Raavaé. 
Wan látván Raava veszteségét kérte őt, hogy segíthessen. Így Wan és Raava szövetséget kötött, majd Wan minden várost őrző teknőst meglátogatva elsajátította minden elem irányításának képességét, hogy amikor eljön a 'Harmónikus konvergencia' ideje (bolygók együttállása) segítsen legyőzni Raavanak Vaatu szellemét, mivel, ha eddig nem sikerül befogni a sötétséget, akkor a világ örök káoszba borul. 
Így dolgoztak együtt ők ketten. Wan megpróbálta befogadni Raava szellemét, hogy ezáltal együtt sikerüljön legyőzniük Vaatu szellemét, de halandó teste nem tudott befogadni egy ilyen erős energiát. Így külön-külön dolgoztak együtt és gyakoroltak. 

A 'Harmónikus konvergencia'
A 'Harmónikus konvergencia' eljövetelekor Wan és Raava elindultak az Északi-Sarkon lévő átjáróhoz (a másik a Déli-Sarkon fekszik a mese szerint), amely a Földet és a szellemek világát kötötte össze. Ott adódott lehetőség Raava és Vaatu harcára, de Raava és Wan külön-külön nem voltak elegek ahhoz, hogy felülemelkedjenek a sötétségen. Így Wan, saját életének veszélyeztetése árán, kérte Raavat, hogy egyesítsék erejüket, hogy örökre elzárhassák Vaatu szellemét. A konvergencia alatt Wan és Raava egyesülve létrehozta az Avatár szellem állapotát és ezáltal elzárta a sötétség szellemét, Vaatut, a szellemvilágban. Az Avatár állapotában Wan örökre egyesült Raava szellemével. Wan elzárta az átjárót, mikor látta, hogy a szellemek és az emberek képtelenek békében együtt élni. Azt a missziót kapta, hogy ő képviseli az átjárót a szellem világ és az emberek kötött, azaz megteremtse, megtartsa a békét és a harmóniát a világok között. Az Avatár szellem tovább száll a generációk során és soha nem szünik meg, mint ciklus. A fény újra és újra megszületik, hogy ezáltal is létrehozza a fenttartható béke lehetőségét. 

A fény és a sötétség ciklusai
A történet érdekessége, hogy bár Raava azaz a fénynek sikerült legyőzni a sötétséget képviselő Vaatut, mégsincs fény sötétség nélkül. Mégha Raava el is pusztítaná Vaatut, a sötétség Raavaban születne újjá és előbb utóbb válna ki Raavaból, mert még a legtisztább fényben is, mint Raava, van egy aprányi sötétség. 

Hogy mi a történet tanulsága? 
A fény és a sötétség örökös ciklusa, a bennünk élő jó és rossz. Nincs fény sötétség nélkül, még akkor sem, ha az a legtisztább fényesség. Jó és rossz, fekete és fehér, yin és yang, menny és pokol, stb... nem létezik egyik a másik nélkül. Ez az élet ciklusa. Ez a fajta dualitás mindannyiunkban ott él és a kérdés az, hogy melyiket engedjük felülemelkedni. Raava és Vaatu harcát mi magunk vívjuk önmagunkban. Mi döntjük el, hogy amikor a sötétség győzedelmeskedni látszik engedjük-e neki vagy hagyjuk, hogy átjárjon a fény szelleme és segítsen legyőzni a bennünk élő sötétséget. Amely mégha újra is születik, de Raava szelleme ott él bennünk segítve minket, ezáltal is létrehozva a bennünk élő harmkóniát. 

 

 

Ha valakit mélyebben érdekelne a történet annak ajánlom a következő két sorozatot:
Avatár, Aang története
Korra legendája

süti beállítások módosítása