Az intuíció az a képesség, ami lehetővé teszi, hogy dialógusba lépj a Forrással, a tudatosság aminek bár részese lehet a csupasz szemnek örökké láthatatlan.
- Colette Baron-Reid: Wisdom of the Oracle - 

Fáradtan heverve esténkén a kanapén azon tűnődöm vajon a megfelelő lépéseket és döntéseket hozom-e az életemben. Sorra teszem fel a kérdéseket magamban és közben várom a választ valakitől vagy valamitől, aminek vagy akinek a hangját csak önmagamban hallgatom de mégsem én vagyok. Mindeközben ráadásul egyszre nehezebb kiszűrni a sok zaj közül a valóságot hiszen a kérdés örök és állandó. Előfordul, hogy nem halljuk a választ hiába ordít és előfordul, hogy halljuk de mégis hagyjuk, hogy az egónk felülírja. 
Elképesztően vékony a határ a józanság és az illúzió között. Nehéz meglátni a sorok mögötti igazságot, mert ahhoz nagyon gyakran szükség van egy olyan hiperszenzitivitásra ami bár mindenkinek megadatik mégsem használják sokan. Ebben élni és ennek átadni az életed drága és komoly 'áldozatokkal' is járhat. Sosem tudni igazán a helyes választ, örök bizonytalanságban taposni a dolgos hétköznapokat miközben az ember állandóan megkérdőjelezi a saját valóságát. Ennek ellenére talán mégis a kételkedés és a kétségek jelölik az 'ép tudatot'. Ahogy Feldmár András fogalmaz az Álom és valóság című könyvében: "Szerintem a normális ember - aki közösséggel együtt tud lenni, aki nem őrült - állandóan kételkedik. Az őrültek soha nem kételkednek. Aki biztos valamiben az az őrült."

Olykor mindannyiunknak szüksége van egy szeretetteli ölelésre, gondoskodó támogatásra vagy egy pár sor szeretetre, amikor úgy érzi már nem látja a fától az erdőt és végleg elveszett a rengetegben. Előfordul, hogy elfelejtünk egymásssal kedvesnek lenni és igazán tiszta szívből törődni. És igen ... az is előforudl, hogy a saját , az élet által ránk szabott, feladataink felemésztik minden erőforrásunkat, ami után még nehezebb egymás felé őszinte szeretettel és érdeklődéssel fordulni. De vajon nyerhetünk-e valamilyen bizonyosságot mégis amikor az örök bizonytalanságban élünk? Ki lehet-e lépni ezekenek az érzéseknek az örökös körforgásából? Nos ezt jelenti tudatosnak lenni és tudatosan intuitív életet élni. 
Itt lép színre a megérzés és az intuíció, mely lehetővé teszi, hogy navigáljuk magunkat az élet nyílv vízén. Olykor viharba keveredünk, olykor veszíthetünk a 'legénységünkből' és olykor egyedül maradunk a fedélzeten, de a cél mindig az, hogy sikeresen felszínen maradjunk hiszen ha feladjuk és elveszítjük a motivációnk akkor a mélység örökre magába zárhat. Na ezt jelenti az egónak engedve élni. 

Szkeptikusnak lenni hasznos és teljesen természetes. Viszont ami még ennél is fontosabb, hogy rátaláljunk önmagukban az ősbizalomra. Hinni mindig és mindenkor, hogy ott vagyunk és azt tesszük ami számunka a legjobb. Bízni a döntéseinkben és vállalni a ránk szabott feladatokat. Tudni kell felismerni, hogy mindig pont annyi terhet mér ránk az élet ami alól még képesek vagyunk felszabadulni. Olykor segítséggel, míg máskor önmagunk is ha szükséges. Az intuíció általi mély tudatosság képes kinyitni bennünk olyan ajtókat, amik túl mutatnak az általunk , azaz az ember által , érzékelhető bölcsességen is. Néha nem tudjuk, hogy bizonyos szavak valójában milyen célt szolgálnak és milyen ajtókat nyitottak ki bennünk hiszen rég túlnyúlnak az általunk ismert valóságon. Amit tenni tudunk, hogy elfogadjuk az olykor különös forrásból érkező információkat és bízni a megérzéseinkben. Meglehet, hogy az információk amiket kapunk látszólag kesze-kuszák, összefüggéstelenek és logikátlanok. Megtörténhet, hogy bizonyos információk csak az intuíció által dekódolhatóak és ekkor hangolódhatunk rá az eddig süket fülekre lelt rejtett dialógusra. Ez nem mindig egyszerű feladat, olykor könnyebb míg máskor nehezebb. 

Néha - ha szerencsés az ember - előfordul, hogy küldenek az utunkba embereket és segítőket, akik segítenek navigálni az életünk tengerén. Emelnek, tartanak és támogatnak minket, hogy ne húzzon le a mélység mindezt olykor úgy is, hogy az ember ebből még csak nem is érzékel semmit. Legalábbis addig nem amíg csak az 5 érzékszervét használja ugyanis amint bekapcsol és elkezdi valaki használni az intuitív érzékelését onnantól kezdve megállíthatatlanul tör felszínre az eddig számára rejtett információ. 
Két ember találkozása olykor egy mágikus folyamat ami olyan mélységekbe nyúl ami addig lehetetlennek tűnt. Van olyan, hogy a lelkünk már akkor érzi, hogy egy adott ember örökre és visszavonhatatlanul megváltoztatja az életét, amikor a tudat még csak a közelében se jár a felismerésnek. A feladat bízni az intuíciódban és engedni az ősbizalomnak, hogy áthassa a szíved, lelked és a teljes lényed. Előfordul, hogy hibázunk és tévedünk, de ez egy megbocsájtható 'bűn' hiszen végtére is emberek vagyunk. 

Számomra igazán bátornak lenni azt jelenit, hogy merem vállalni az igazi önvalóm, a döntéseim és az esetleges tévedéseim. Néha szükségünk van a bennünk élő hősre, hogy merjen a válaszutak elé állni és elfogadni ha olykor hibázik. Kitudja az is lehet, hogy hősünk tudatalatt olyan utakra téved amivel kivirágoztathatja életét. 
Múlt éjjel álmomban egy misszión voltam ahol elkellett jutnom A-ból B-be. Utam során akadtak emberek, akik egy időre velem tartottak és volt, hogy ezek az emberek leválasztódtak közben. Kísértek egy darabon, de egy-egy bizonyos mérföldkőnél letértek az addigi közös utunkról. Minden ilyen állomásnál történtek események amik leakartak téríteni az utamról és elakarták feledtetni velem a küldetést amire valójában indultam. Viszont az álmomban mindig tovább lendültem és tovább mentem. Emlékszem, hogy egyszer még egy sötét zsákutcába is tévedtem, de ennek ellenére mégis tudtam és ösztönösen éreztem, hogy merre van a kiút és onnan is visszataláltam. Úgy hiszem ezt jelenti intuitívan rezisztensnek lenni. Felismerni és vállalni a megérzéseinket és a fele járó rizikót is. Van, hogy elfáradunk és van, hogy szünetre vágyunk. Olykor pusztán a feladat az elcsendesedés, hogy meghalljuk a még legszelídebb hangú angyalok szavát. 

Ölelés:
Betti