Amikor kigördültek az első hajók az óceánra feltételezem, hogyha voltak is útirányok a biztos tudata nélkül kellett elindulniuk és úgy felszerelkezniük az útra ami bizonytalan ideig tartott hiszen előtte soha senki nem szelte át az óceánt. Honnan tudták pontosan merre kell menniük? Volt egy konkrét cél? Egy konkrét állomás? Vajon ők honnan tudták meddig kell még elmenni és mikor kell feladni? Honnan tudták, hogy a célnál biztosan várja majd őket valami?
Nem véletlen merültek fel bennem ezek a kérdések hiszen maga az élet is ilyen. Választasz egy életet, majd leszületsz és tulajdonképpen az egész életed minden másodpercét különböző döntések sorozatával éled. Képzeld el, hogy te vagy Dorothy aki épp most csöppent Óz birodalmába. Valójában szegény lány másra se vágyott csak, hogy eljusson szeretett otthonába. Az útjába különböző akadályok kerültek amik meggátolták abban, hogy hazajuthasson. Dorothy azt az instrukciót kapta, hogy kövesse a sárga köves utat (azaz aranyközép út) ami elviszi őt Smaragdvárosba ahol a nagy varázsló lakik. A valóságban ennél sokkal árnyaltabb és kevésbé egyértelmű a helyes út ami végül majd “hazavezet” bennünket. Sajnos az életutunkon nincsenek sárga kövekkel jelezve, hogy merre kell mennünk és valószínű a hajóskapitányoknak se volt jelzőtáblákkal jelölve a megfelelő irány amikor nekivágtak a végtelennek tűnő óceánnak. Ezért olyan piszkosul nehéz és bonyolult ez az út. Még ha vagy is olyan szerencsés és rátalálsz az utadra valójában soha se tudhatod biztosra, hogy azt az utat járod-e amin elindultál, vagy valahol és valamikor letértél úgy hogy még csak észre se vetted. Persze előfordul, hogy az ember magára ismer és észreveszi, ha rossz útra tévedt de akkor már jellemzően régen benne van a sötét rengetegben. Szerencsére a legtöbb mellékutcából kilehet jönni és visszalehet találni a nekünk kijelölt aranyközépútra ami bár nem sárga de legalább a lelkünk mélyén érezzük, hogy ez az az irány ami számunkra a legmegfelelőbb. Persze arról senki se beszél, hogyha rajta is vagyunk az úton további feladatok várnak ránk amik elakarják hitetni velünk, hogy rossz helyen vagyunk, rossz úton járunk és rossz irányba megyünk. Az efféle próbatételekről ritkán figyelmeztetnek minket. Valamiért azt hisszük, hogyha egyszer belőttük a helyes irányt akkor mehetünk egyenesen előre. Egyébként joggal nem említik azokat a tanításokat amik várnak ránk a számunka kijelölt “sárga úton” hiszen ezek döntik el milyen irányba megy tovább az életünk. Kicsit úgy látom ezt mintha lenne egy kijelölt úti cél, pár fontosabb állomással de az odáig vezető utat az aktuális döntéseink hozzák létre. Képzeld el, hogy sétálsz az aranyközépúton és közben előtted 2 méterrel látod, hogy folyamatosan tégláról téglára bővül az utad mintha csak most épülne. Ezért olyan fontos tisztában lennünk önmagunkkal és a lelkünkkel hiszen ez alapozza meg, hogy tudunk-e autentikus döntéseket hozni és ön-azonosan élni az életünket. Tiszta értékekkel, tiszta szívvel és feltétel nélküli szeretettel.  Ebből már az egyiket is épp elég nehéz elsajátítani ha azt igazán mélyen szeretnénk átélni.
Az a helyzet, hogy a leszületésünkkel hoztunk magunkkal egy csomó nehézséget amit a fent említett úton tervezünk feloldani és kiegyenlíteni a számlát. Ennek feltétlen része már maga a család is amibe leszülettünk. Az a csomag amire jó előre befizettünk a leszületésünk előtt magába foglalja azokat a transzgenerációs mintákat amik befolyásolni fogják az életünk alakulását. Minderre jön rá az az extra teher és karma amiket az aktuális döntéseinkkel hozunk létre.
Bár nem vagyok tengerész de meggyőződésem, hogy amikor az óceán habjait szeled fontos tisztában lenned azzal mekkora terhet  bír el a hajód és hogyan hat a súly amikor dobálnak a hullámok. Ugyanis az az ember aki ekkora útra vállalkozott az valószínű találkozni fog az óceán zabolátlanságával és olykor könyörtelenségével is. Lesznek viharok amik megtépázzák a hajót de a megfelelő hajós kapitány képes lesz átnavigálni a legnagyobb hullámokon is. Egy-egy viharosabb éjszaka után előfordulhat, hogy a hajó még a legjobb kapitány vezényletével se éli túl és a a teljes legénység hajótörést szenved. Ugye túli az aki túléli, mert lesz majd akit magával ránt a mélység. Viszont aki túléli az építhet majd új hajót és újra nekivághat  annak a zabolátlan és mégis magasztos óceánnak ami egyszerre szemet gyönyörködtető és félelmetes is. Olykor az ember az óceán mélyébe szegezi tekintetét és elgondolkodik talán azon, hogy mit rejthet magában az óceán mélye, talán az elvesztett útitársait siratja akik nem élték túl a legviharosabb éjszakát vagy talán lehet a vízfelszínén visszatükröződő csillagokat vizsgálja amik utat mutathatnak neki. Köztudott tény, hogyha az ember elveszett akkor a csillagokban van megírva a helyes irány és az is, hogy mit tegyen azért, hogy ne rántsa le a mélység a lélek legsötétebb óráiban.

Ölelés,
Betti