Nem tudod kikerülni a fájdalmat, a nehéz időket, a szenvedést, a betegségeket, és a megterhelő fázisokat, de talán az életnek nem is ez a célja. Nem biztos, hogy a cél mindezeknek a megszüntetése. Mi van, ha a legfőbb célunk megtanulni ezek ellenére is az áramlatba maradni? Megfigyelni hogyan viselkedsz amikor valami kibillent az egyensúlyodból. Hagysz magadnak időt, hogy megéld? Megengeded magadnak, hogy fájjon vagy kétségbeesetten igyekszel megszüntetni azt? Viszont ahhoz, hogy visszatalálj az egyensúlyhoz számtalan eszközre és információra van szükségünk. Te meghozod azokat a döntéseket és lépéseket amikkel ezeket az eszközöket elsajátíthatod? Elmész oda akihez/ahova az Égiek küldenek? Megléped azokat a dolgokat vagy makacsul ellenállsz mert te majd azt jobban tudod? Hajlandó vagy belemenni a saját belső “sötétebb” minőségeid magjába még akkor is ha szíved szerint elszaladnál előlük? És talán a legfontosabb kérdés ...  szembe mersz állni a valódi önmagaddal?

Ezek egyszerű kérdések talán, de mégis ösztönösen törnek a felszínre általam, bennem, bennünk. Ki érti ezt?! Elmehetünk egymás mellett úgy téve mintha süketek lennénk, vakok és némák...de miért? Kit szolgál? Amióta az ember megalkotta az időt folyamatosan fogságban élünk. Rögeszmésen ragaszkodunk elménk találmányához hiszen ettől várjuk a boldogságot. Elhisszük, hogy amire vágyunk lineárisan előttünk van amit pedig átéltünk az már mögöttünk. Mi van ha ez is csak egy illúzió? Szinte mindannyian , vagy legalábbis a legtöbben, hallottunk már a jelen pillanat fontosságáról. Milyen jelentőségteljes szavak és mégis mennyire hajlamosak vagyunk tudatlanul elmenni mellettük, elfelejteni az Égiek (egyik) legfontosabb tanítását. Minden itt és most történik. Te vagy önmagad legfőbb “ellensége”. Nem az élet zárt be téged oda ahol vagy, hanem te saját magadat. Nálad van a kulcs elméd börtönéhez. Talán megfoghatatlannak tűnnek ezek a szavak, de hidd el ezeknek más és sokkal mélyebb célzata is van. Ajándékot hoz a lelkednek, hogy felismerhesd a pillanatban rejlő lehetőségeket. Azért jön létre, hogy kiszakítson az idő lineáris valóságából. Azért, hogy meglásd az idő szimbólikusan a mi fogalomtárunk szerint kissé megfoghatatlan színben pompázó gömbszerű energiaburokként helyezkedik el körülöttünk. Tehát az idő kerek. Az ember azért szakította szét a valóságot fogalmakká, hogy értelmet adhasson neki és ésszel felfoghassa. Ezért megszületett a múlt, a jelen és a jövő. Minden itt történik. Nincs más csak a jelen. A többi egyszerűen nem létezik ... legalábbis energetikailag nem. Hiába telt el egy bizonyos idő egy adott életesemény óta ami meghatározza életünket, ha elég erős az az élmény akkor a jelenedre is pontosan úgy hat mint ahogyan azt az adott pillanatban élted át a múltban. Magyarul az amit te “múlt”-ként élsz meg valójában nagyon is a “jelen”-ed. Talán soha nem volt még ennyire fontos mint most, hogy kapcsolódj a megfelelő segítőhöz aki lényéből adódóan, természetesen képes téged kísérni utadon. Ő az akinek energiája automatikusan vonzz, de mégis van benne valami megfoghatatlan. Ez messzebbre mutat a szemmel láthatónál. Meglehet nem is tudod igazán szavakba önteni mi az ami hozzá vonzott hiszen egyszerűen csak érzed. Gond akkor adódik, ha ezt megtagadod önmagadtól. Mondjuk az ellenállásnak is megvan a maga tanítása...hiszen emlékeztek pár sorral feljebb említettem. Minden itt és most történik. A hozzád “kirendelt” segítővel így is és úgy is kapcsoldósz. Ám segíteni csak akkor tud, ha ez az energetikai folyamat a fizikai valóságban is lekövetődik.
Tulajdonképpen ez a kapcsolódás már akkor is megtörténik, ha csak követed őt és a tanításaid. Viszont miért akarnád lekorlátozni saját lehetőségeid? Miért szabsz határokat a saját potenciálodnak? Természetesen a fejlődés se nem kényszer és se nem kötelező,  ám mégis automatikusan megtörténik. Az Égiek a tiszta isteni szeretet által megadták nekünk a szabad akaratot mellyel szabadon és önszántunkból dönthetünk bármiben. Természetesen vannak az életünkben elkerülhetetlen pontok, de még ezekben is eldönthetjük hogyan éljük meg.

Van hogy sok és fájdalmas megtapasztaláson keresztűl vezet az út ahhoz a belső békéhez amelyeken talán éveken, évtizedeken akár hosszú életeken át dolgozunk. A harmónia nem azt jelenti, hogy megszűnik a hatás-ellenhatás. Épp ellenkezőleg. Az önmagunkért tett belső munkának az az eredménye, hogy mindezek ellenére születik meg lelkünkben a béke.

Ölel:
Nadi